Az ENSZ gyermekjogi egyezményének 20. évfordulója alkalmából a World Photography Organisation, a Sony és a UNICEF online akciót indít útjára. Ezek keretében arra kérik a fiatalokat és a felnőtteket, hogy egy-egy fotó felajánlásával támogassák a gyermekek jogainak tiszteletben tartását. A képnek és a magyarázatul írt szöveges vallomásnak/történetnek a következő alapvető jogok egyikére kell vonatkoznia: élethez, oktatáshoz, egészséghez való jog, védelem az erőszaktól, a kizsákmányolástól, illetve a véleménynyilvánításra vonatkozó jog.
Unicef
Az UNICEF által felkért néhány közismert személyiség már kifejezte az ügy iránti elkötelezettségét saját készítésű fényképpel és vallomással. Az érdeklődők megismerhetik – mások mellett – Ewan McGregor skót színész, Reza iráni fotóművész és emberjogi aktivista vagy David Beckham angol labdarúgó történetét.
A pályázatra beküldött képek online kiállítássá állnak majd össze a World Photography Awards honlapján, néhányat pedig kiállítanak a szervezet 2010. évi díjkiosztó ünnepségén, Cannes-ban. A beküldött munkák alapján kiválasztott hat fiatal 2010-ben világhírű fotósok közreműködésével létrejövő fotós műhelymunkában vehet részt Etiópiában.
Kapcsolódó linkek:
A pályázat hivatalos oldalaEwan McGregor és David Bechkam vallomása

Nézz minket a Youtube-on HD felbontásban! >>
Lépj be a digicams.hu klubba az iWiW-en! >>
